Rövid kis hírecske, Bloodshot, aki évek óta a talán legnevesebb underground horrorcore kiadó, a Serial Killin' Records egyik tartóoszlopának számít, a napokban elhagyta a csoportosulást több mint 4 évnyi tagság után. Ez idő alatt 4 albumot jelentetett meg itt, de elmondása szerint "lejárt az időm az SKR-nál. Semmi konkfliktus nincs, vagy ilyesmi, ez csak egy egyszerű döntés. Akik emlékeznek még a független darálóra az SKR-es időm előtt, számíthatnak a visszatérésére. A következő függetlenül megjelenő albumom címe Pit of Snakes lesz, ami májusban jelenik meg. Ez csak a kezdete egy új Bloodshot érának. Mégegyszer, semmi probléma nincs köztem és az SKR között, szóval ne is kezdjen senki baromságokat beszélni. Köszönöm mindenkinek a rengeteg támogatást az elmúlt 15 évben. Bloodshot örökké megmarad..."
Valóban úgy tűnik, hogy mindössze ennyiről van szó, én személy szerint nem örülök túlzottan a döntésének, Bloodshot egy tipikus az SKR-ba illő figura, ellenben már azelőtt se számított kis névnek. A tavalyi év egyik legerősebb albumaként tartják számon egyébként a Horrorcrunk or Die! című lemezét, ami szintén a kiadó égisze alatt látott napvilágot, reméljük, a következő korong is minimum azt a szintet hozni fogja.
Végszóként álljon itt egy klip, Bloodshot legutóbbi, az SKR-nál forgatott videója.
Ekkor megálltam az írással és elkezdtem keresni a YouTube linket: "Ezt a videót a felhasználó eltávolította". Ez a felhasználó pedig SickTanicK, a Serial Killin' Records feje. A következtetéseket mindenki vonja le magának, persze lehet, hogy teljesen véletlen... :)
A klipet sajnos nem sikerült máshol megtalálnom.
Bloodshot kilépett a Serial Killin' Records-ból
2011.04.14. 09:43
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://horrorcore.blog.hu/api/trackback/id/tr312825090
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.